Csabi...

Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, 

örökké tart szívünkben a rád emlékezés.

Fiam...

Küzdelmes volt életed, 

Legyen csendes pihenésed.

Csabikám...

 

Szíved pihen, a miénk vérzik, 

A fájdalmat az élők érzik, 

Számunkra Te sosem leszel halott, 

Örökké élni fogsz, mint a csillagok.

Edda-Csendes Ember..

Omega együttes - Búcsúztató

Demjén-Presser: Elveszett gyémántok

Presser Gábor - Halott

Csabi 1976-ban, 3 évesen

Csabi Csilla nővére esküvőjén...

Csicsada: Ó, csak láthatnám arcodat...

Csicsada: Nélküled mindez mit sem ér Fiam...

Másképp lenne minden...

Csicsada: Elmúlt az óév...

Komáromi János: füstrajzok

füstrajzok...
folyton változó
szétoszló
lebegő
gyertya illatok
narancs libbenések
fenyő ágakon
imbolygó csillagok

füstrajzok...
fényeket lopó árnyak
rejtőző
felbukkanó
ünnepi titkok
ringató melegség
álom-emlékek
ölelő dallamok

füstrajzok...
képeket formáló
ismerős
ismeretlenek
felderengő arcok
szétfoszló
elúszó
füstízű karcok

füstrajzok...
egymáshoz simuló
kanyargó
kavargó
láng-nyomok
szürkéskék ábrák
bennük ma este
az arcodról álmodok

Versem a honlapomon: http://verselo.gportal.hu/gindex.php?pg=25116632&nid=4045906
A kép forrása: http://www.gogirlies.com/candle-smoke#!prettyPhoto-6835/0/

Desperadó - A gyertya még ég...

Steel: Karácsony, Nélküled

Advent ujjain ünnepkoszorút fon
a szeplőtelen csoda jövetele,
család-asztalok súgón örvendeznek,
csak az enyém terít a gyötrelemnek,
a keserű-bús hiány ölébe von.

Gyertya-lobbanás kutatja arcomat,
a fenyő-zöldben érzem Karácsony ízét,
nézem a fényfüzér táncoló színét,
gyász-tömjén marja létezésem szívét,
míg láng-suttogásba vágyom hangodat.

Hó-szelíden sóhajt bennem a gyermek,
oly csodát kérnék most a kis Jézustól!
Bár szobámba ültetné a régmúltot!
Hisz valóságom vára ma széthullott,
újabb Karácsony ébredt, s nem veled...

Jéglepedős lesz virrasztással vetett
ágyam, emlék-illatúak a percek.
Érted nyúló szívverésem átremeg
az időn, tán a csillagokban lehetsz,
szemembe hunyt érintést simít kezem.

Fehér pehely-paplan őrzi ma álmod,
könnyek csillagszóróját gyújtom Neked,
szeretet-fénye szépíti a telet,
így díszítek én karácsonyfát Neked,
míg te az angyalok ösvényét járod.

(forrás: http://www.poet.hu/vers/79063)

Csak megfogta a kezemet...

Múlt éjjel, miközben aludni próbáltam,
fiam hangját hallottam.
Kinyitottam a szemem és körülnéztem,
de nem láttam őt.
Azt mondta: “anyu, hallgass meg kérlek,
meg kell értened,
hogy Isten nem vett el tőled,
csak megfogta a kezemet.
Amikor a fájdalomtól felkiáltottam,
abban a pillanatban, amikor meghaltam,
Isten lejött hozzám, megfogta a kezem
és maga mellé vont.
Maga mellé vont és
megszabadított a nyomorúságtól és fájdalomtól.
A testem annyira sérült volt belül,
hogy soha nem lehettem volna az, aki régen.
Földi létem véget ért,
megtaláltam a boldogságot.
Megtaláltam a válaszokat az álmaimra
és mindenre, ami lehettem volna.
Annyira szeretlek, annyira hiányzol,
mindig a közeledben leszek.
A testem örökre elment,
de a lelkem soha nem hal meg!
És ezért tovább kell lépned,
élni a napjaidat.
Csak értsd meg:
Isten nem vett el tőled,
csak megfogta a kezem.”

(Csak megfogta a kezemet - Fordította: Sárosi Rita)
Forrás: http://www.angyalokszulei.hu/

Szilágyiné Madarász Margit: Nélküled

Fagyos szél kavarta fel a hópihéket,
konokul arcomba fújt, sétáltam tovább.
Ablak sötétjében apró fények ültek,
s a hó őrizte hűen lábaim nyomát.

Valahol dallam szólt, lelkemet átjárta,
egy kopott hegedű, fázó ujjak között.
Amíg hallgattam, a pillanat varázsa
észrevétlenül a szívembe költözött.

Tán csak nekem idézett rég-volt emléket,
talán csak én hallottam rég-volt titkokat
amit lágyan súgtak, cinkosan idéztek,
a hangjegyek, és a megfagyott pillanat.
 
Meleg szobámban egy apró gyertya lángja,
vidáman lobban, mégis viasz-könnyet ejt.
Fagyos könnycseppjeit szórja a világra,
a tél-jeges szél, és a fehér hólepel

hiába védené álmodó világát,
zörögve hullanak a hideg semmibe.
De ez éj elűzi lelkem bús magányát,
mert lágyan ölel át karácsony szelleme.

Dérlepte gondolat, dermedt sóhaj libben.
Fenyőfa ágáról kis angyal integet.
Arcod feltűnik, kezed kezemben pihen.
Csendben kívánok Neked áldott Ünnepet!

2010. 12. 22. 

(Forrás: http://www.tehetsegesek.hu/versek/619-karacsony-nelkueled) 

Péter Erika: Karácsony nélküled

Ha fakó erkélyek
fényfüggönybe bújnak,
vakítóra törölt
ablakszárnyak mögött
gyertyalángok gyúlnak,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony - nélküled.

Mikor panelházak
kaptárkalitkái
díszpáhollyá válnak,
szürke, poros
madáretetőkből
fenyők kandikálnak,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony - nélküled.

Ha a kirakatok
drága portékája
vásárlásra késztet,
megszédít a pláza
lenézett varázsa,
a zsúfolt csillogás,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony – nélküled.

S mindez hiába!
Mit vegyek? Mécsest?
Gyertyás sírcsokrot?
Fenyőkoszorút?
Egy másik Életet
nem vehetek!

Beborít eközben
az ócska ruha,
rongyos göncökbe
bugyolálom lelkem.
Lelkem az ereklye.
Lelkem...
–Ott jár Betlehemben!–

(2004. december 19.)

(Forrás: http://artpresszohu.web-server.hu/content/kar%C3%A1csony-n%C3%A9lk%C3%BCled)

Csicsada: Fiam, látod a hópelyhet...?

Fiam,
Látod a hópelyhet, ahogy olvad az ablakon?
Látod a könnyemet, ahogy csorog az arcomon?

Érzed, szívem érted mily fájón sajog?
Kérdések, melyekre választ már sosem kapok…
(Anyókád, 2012. 12. 22.)

Csicsada: Ötvenhatodik napja...

Ötvenhatodik napja, hogy hiányoddal élek,
minden naptól rettegek és félek,
hogy telnek majd az órák nélküled,
s eluralkodik rajtam a rémület…

Hiányzol! – e szó oly elcsépeltnek tűnik,
nem tudja milyen, csak aki gyermeke hiányát tűri
és várja, egyre vár csak még egy pillantást,
de nem jön már, csak fentről a csillagvillanás…

Te jelzel Fiam? mintha érezném jelenléted,
egyik nap a szobában jeleztél erős széllel?
te jöttél, éreztem, tudtam, hogy biztosan Te voltál
csak egy szóra -, de nem hallhattam, amit mondtál…
(Anyókád, 2012. 12. 21.)

"Lelkembe jutsz..."

"Lelkembe jutsz... Mert amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben." 

(Csitáry-Hock Tamás)

Első Advent Csabikám, nélküled…

Elmúlnak így azt estjeim,
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled
szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad felemel.

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.

(Váci Mihály: Nélküled)

Addig biztosan fogunk élni, amíg van, aki emlékezzen ránk. Nem felejtünk Csabi ! - Elbert Attila

Az első Karácsony néküled...

Emlékeim könnyfátyolán látom arcodat,
Szemem előtt vívod meg utolsó harcodat.
Fájó nehéz szívemmel tehetetlenül vagyok,
Nem segítnek, bárhogy kérem védő angyalok.
Behunyt szemmel nem Vagy itt már messze távozol,
Jajszavammal mozgó ajkam nem is káromol.

Majd elégsz a forróláztól, Ne hagyd Istenem,
Ne engedd, hogy szenvedjen az én szép gyermekem.
Szépítsd meg hogy úgy menjen el nem élt hiába,
Trónusodhoz járulhasson fent Mennyországba.
Halk sóhajjal, csendes szívvel lelke Égbe szállt,
Földi létben oly szerény volt rosszat nem csinált.

Kint nyugszik már hantok alatt csendes magányban,
Nem lehet Ő többé velünk a kis családban.
Megterítve áll az asztal Krisztus születik,
Drága lánykám soha többé meg nem érkezik.
Gyertya fénye úgy világol várja Mónikám,
Karácsonyunk Uram Isten most már nem vidám.

Gyermekeid szeretteid várják Jöttödet,
Gondolatban itt Vagy vélünk fogjunk most kezet.
Ülj le közénk mondjunk imát legyünk boldogok,
Ne vesszenek el örökké elmúlt szép napok.
Szent Karácsony adjon erőt Szeretünk nagyon,
Ne szaladjunk soha túl az oly szép múltadon.

Ne hunyjon ki gyertya fénye, Drága Gyermekem,
Odaadtam volna Érted az én életem.
Ajánlottam Istenünknek ezt a kis cserét,
Adja vissza én helyettem fiam életét.
Azt sugallta odafentről Mennyei Atyám,
Mennie kell de, ha ott lesz várni fog reám.

Emlékeim ködfátyolán látom arcodat,
Megnyugodtál jó helyen vagy, nem kell áldozat.
Mosolyogsz le fent a Mennyből Nézed mit teszünk,
Látod hogy ünnepi díszben Rád emlékezünk.
Érezzük hogy szótlan ajkkal átüzensz nekünk,
Mindörökre a szívünkben itt maradsz velünk.

(ifj.Nagy Bálint)
Forrás: internet

Csabi fiam...

 

"Álmodj szépet,
álmodj szépet,
Minden álmod szép legyen!

Álmod elvisz,
s otthon ébredsz,
Túl a zajló tengeren.

Hozzád szállnék,
hozzád szállnék,
És az álom elrepít.

Hozzád szállnék
álomszárnyon,
Hogyha más már nem segít.

Mondd, hogy hallod
ezt a hangot,
Segítsd át most az éjszakán!

Hidd el, meghal,
nélküled meghal,
Érted élhet még talán.

Mondd, hogy hallod
ezt a hangot,
Segítsd át most az éjszakán!

Hidd el, meghal,
nélküled meghal,
Érted élhet még talán.

Álmodj szépet,
álmodj szépet,
Minden álmod szép legyen!

Álmod elvisz,
s otthon ébredsz,
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!
Túl a zajló tengeren.

Szállj még!"

Neubrandt Evelintől - Csabinak

"Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?
Könyörögni, szenvedni kell, azért hogy boldogok legyünk?
Nem sokat kértem csak, hogy gyógyuljon meg,
S élje azt át velünk mit ő, már nem élhet meg.
Gyönyörű szemében, a fény még csillogott,
Még az utolsó napokban is csak mosolygott.
Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt,
Semmi mást nem akart ő, csak élni még.
Küzdött még tudott, még volt ereje,
De a végzet őt is utolérte.
Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik,
Vezetik útját, amíg csak álmodik.
Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,
Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.
Súgják meg a csillagok üzenetünk... hogy szeretünk,
Mondják meg azt neki, hogy
S O H A S E M
F E L E D Ü N K !!!" Nyugodj Békében!!!

a világ legjobb apukája!!!!! hiányozni fogsz. :(((( - Kamilla lányod

Tudom, hogy meghaltál...

"Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném."

(Szabó Magda)

2012. szept. 12-én rakta fel Csabi az facebook oldalára ezt:

Hatvannégy napja Fiam…

nem látod kispatak folyását,
nem látod lánykáid arcvonását,
nem hallod madár dalolását,
nem hallod nővéred kacagását,
nem ízlelsz édes gyümölcsöt,
nem léped át már a küszöböt,
nem érzed virágok illatát,
nem hallod anyókádnak se szavát,
nem… nem… nem… nem!
már nem látod,
már nem hallod,
már nem ízleled,
már nem hiszem el,
hogy… hogy… hogy… hogy…
hogy egyszer még látlak,
hogy valaha még hallak,
hogy érezhetem érintésed,
hogy láthatom bánatos szemed,
de… de… de… de…
de látlak álmaimban,
de hallak bárhol jártamban,
de érezlek minden percben
de előttem van mindig bánatos szemed.

Hatvannégy napja Fiam…
(2012.dec.30.)

Csicsada: Csak még egyszer...

Fiam,
csak még egyszer láthatnám arcod,
csak még egyszer hallhatnám hangod,
csak még egyszer érezném illatod,
csak még egyszer foghatnám karod...

de jaj, már homályban az arcod,
de jaj, már elhalkult a hangod,
de jaj, már elillant az illatod,
de jaj, már nem érem el a karod...
(2012.12.03.)

Szabó Lőrinc: Különbéke

Ha tudtam volna régen, amit

ma már tudok,

ha tudtam volna, hogy az élet

milyen mocsok,

 

nem fütyörésznék most az utcán

ilyen vígan:

valószínűleg felkötöttem

volna magam.

 

Régen, mint az álmok tékozló

más fiai,

azt hittem, lehet a világon

segíteni,

 

azt hittem, szép szó vagy erőszak

ér valamit

s az élet, ha sokan akarjuk

megváltozik.

 

Minden szörnyűbb, mint hittem akkor,

fiatalon,

de, hálistennek, egyre csökken

az undorom,

 

egyre jobban bírom az évek

förtelmeit

és az idő és a közöny már

fertőtlenít.

 

Mert fátylát sorra dobta minden,

egymásután,

s harminchárom évem ma átlát

minden szitán:

 

látom, sokkal több a mocsok, mint

az ifjúkor

sejteni bírta volna bennem

valamikor,

 

Látom, milyen rútul becsapják

a baleket,

s hogy a balek azért balek , mert

mást nem tehet,

 

S hogy az ész az érdek rimája,

és hogy magát

sugaras hőssé a bitang is

hogy költi át,

 

s ha van is, kézen-közön elvész

az ideál,

és hogy nem hozhat egyetértést,

csak a halál -

 

s mert mindez mégcsak nem is aljas,

nem szomorú,

s minden dolog apja valóban

a háború:

úgy nézem, elszánt nyugalommal,

az életet,

mint reménytelen lepratábort

vagy harcteret.

 

Ha egyszerre tudok meg mindent,

hogy itt mi van,

egész biztosan felkötöttem

volna magam.

 

De valamit a sors, úgy látszik,

akart velem:

megmutatott mindent, de lassan,

türelmesen:

 

különbékét ezért kötöttem

a semmivel,

ezért van, hogy csinálom, amit

csinálni kell,

 

ezért becsülök úgy egy-egy jó

pillanatot,

ezért van, hogy a háborúban

verset írok,

 

s a leprások közt fütyörészek

és nevetek

s egyre jobban kezdem szeretni

a gyerekeket. 

(Csabi 2009-ben ezt a verset írta be a network közösségi oldalára)

Kuszli Csaba: Akinek 2 ii iis van a nevében!

Csak egy napot törölnék az életemből, ami nélkül talán nem lennénk mindketten ilyen harapósak egymás iránt! (...amikor a számhoz ért egy fül!) 

Részemről visszasírom azt a sok beszélgetést, nevetést, stb. 

Aki érti, talán megérti, aki magára veszi, rosszul teszi!