Advent ujjain ünnepkoszorút fon
a szeplőtelen csoda jövetele,
család-asztalok súgón örvendeznek,
csak az enyém terít a gyötrelemnek,
a keserű-bús hiány ölébe von.
Gyertya-lobbanás kutatja arcomat,
a fenyő-zöldben érzem Karácsony ízét,
nézem a fényfüzér táncoló színét,
gyász-tömjén marja létezésem szívét,
míg láng-suttogásba vágyom hangodat.
Hó-szelíden sóhajt bennem a gyermek,
oly csodát kérnék most a kis Jézustól!
Bár szobámba ültetné a régmúltot!
Hisz valóságom vára ma széthullott,
újabb Karácsony ébredt, s nem veled...
Jéglepedős lesz virrasztással vetett
ágyam, emlék-illatúak a percek.
Érted nyúló szívverésem átremeg
az időn, tán a csillagokban lehetsz,
szemembe hunyt érintést simít kezem.
Fehér pehely-paplan őrzi ma álmod,
könnyek csillagszóróját gyújtom Neked,
szeretet-fénye szépíti a telet,
így díszítek én karácsonyfát Neked,
míg te az angyalok ösvényét járod.
(forrás: http://www.poet.hu/vers/79063)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése